Ma a gazdasági élet fontos szereplői, ha deklarálni akarják a cégüknél betöltött pozíciójukat általában valamilyen hárombetűs rövidítést használnak.
Egy konferencián csak úgy röpködnek a CEO, CFO, COO rövidítések, természetesen a fogalom szülőnyelve szerinti fonetika szerint ejtve. Nemrég még a vezérigazgató kellően fajsúlyos, a pozíció tulajdonosának cégen belüli szerepét jól meghatározó fogalom volt. Ma már ez a CEO.
Természetesen ezek a rövidítések a főnök (chief) által felügyelt területet határozzák meg.
Ebben a hárombetűs világban viszonylag új szereplő a CIO – chief information officer – azaz informatikai vezető.
Három betű mind felett…
Hol van már az az idő, amikor a számítástechnika leggyakrabban felmerülő hárombetűsei között a prímet az IBM vagy a HDD vitték. Ezek vagy hasonló, az informatika világában közkedvelt rövidítések voltak a meghatározóak.
A CIO nem megjelenési gyakoriságával emelkedik ki az IT kommunikációs közegéből, hanem a kifejezés mögötti személyek IT világra gyakorolt hatása révén.
Persze ez nem egyszerű ma sem. A cégek – és alapvetően nem az információ-technológiai szektorban működő vállalkozások esetében – még ma is nehezen tudják meghatározni az IT szerepét, fontosságát a hatékony működés érdekében. A cégek külső, belső folyamatainak irányításában, tervezésében és elemzésében betöltött szerepét.
A számítógépek megjelenésével az addig megszokott működéstől radikálisan különböző eszköz jelent meg. A számítógépekhez értő szakemberek pedig az érthetetlen és emiatt időnként misztikus világ szereplőiként kicsit kilógtak a cégek hagyományos működési modelljéből.
Okos csomó
A számítógépekhez mára már mindenki hozzászokott. Ami persze nem is csoda, hiszen lassan a cipőfűzőnk is lényegében egy okos eszköz a beleépített számítógépnek köszönhetően. Amivel szemben a minimum elvárás, hogy saját maga masniba vágása előtt, az időjárási adatokat vesse össze az igénybe vehető járdafelületek csapadékelvezető képességével és ennek megfelelően állítsa be a megkötendő csomó szorosságát. Láthattunk már ilyet Michael J. Fox lábán a Vissza a jövőbe! című kultikus filmjében.
Forrás: http://www.debrecen-portal.hu/cikkek/%C3%B6nbef%C5%B1z%C5%91s-cip%C5%91
Szóval az IT az életünk része lett.
A terület szakembereinek, és főleg vezetőinek a pozíciója azonban még ma is sokszor bizonytalan a menedzseri struktúrában.
Az hogy az informatikai vezető C betűs vezetői szintet jelent – azaz a többi „főnökhöz” tartozó vezetői pozíció – az IT szektorban nem kérdéses. De itt egyrészt a cég csúcsvezetője – CEO - is jártas az informatika területén, másrészt gyakran még ezt a vezetői szintet is tovább bontják – egymás mellé rendelt vezetői szinten – külön üzemeltetési és fejlesztői területre, illetve ezek vezetőire.
Sámli vagy trónus
A szektoron kívül azonban még mindig kérdés, hova sorolják az informatikai vezetőt. Sok helyen gondolják úgy, hogy a vezetői struktúrában a helye az operatív vezető-helyettes alatt, mondjuk az ügyfélszolgálati vezetővel egy szinten helyezkedik el.
Forrás: http://www.keptelenseg.hu/film-mozi/vastron-keszitese-97381,
http://caesarom.com/?modul=oldal&tartalom=486498)
Pedig ma már a CIO egy vállalat működésében stratégiai szerepet tölt be. A vállalati tervezésben, a működés elemzésében kiemelt szerepe van a cég informatikai működésének. E működés kereteinek a felállítása a CIO feladata. A megfelelő keretrendszer pedig stratégiai kérdés, mivel ma egy korszerű informatikai rendszer nélküli vállalat behozhatatlan versenyhátrányba kerül a piacán működő többi céggel szemben.
A multinacionális cégek megjelenésével, ez a vállalat irányítási gyakorlat egyre elterjedtebb lett a világ erre kevésbé fogékony részein is.
Az IQ nem a tesztoszteron rövidítése
A CIO-k szerepe, a vezető struktúrán belüli súlya már Európában is meghatározó.
De van még elmaradásunk, például az Amerikai kontinenshez képest. Ez pedig a nemek aránya ezen pozíciók betöltésében.
Forrás: https://www.realestateexpress.com/career-hub/become-a-real-estate-agent/
Persze Európában a férfi szerep mindig is dominánsabb volt a nőkhöz képest, de az szembetűnő, hogy hiába indult anno az öreg kontinensről a női egyenjogúságért küzdő mozgalom, azért célba még nem ért.
Európában a CEO-k között a nők arány egy számjegyű, míg Amerikában a Top 20 IT vezető 35%-a nő.
Pedig a kutatások azt mutatják, hogy a maszkulinitásnak ebben az esetben sincs sok értelme, mivel ha lehetőséget kapnak a hölgyek, lényegesen gyorsabban haladnak a karrierlétrán, mint férfi kollégáik.
’KoHa’