Bár a digitális átalakulásnak nincs rögzített menetrendje, egy dolog nyilvánvaló: egyetlen, a jövőben is sikeres működésre törekvő szervezet sem kerülheti el a digitalizációt.
Az alábbi fontos buktatókat különböző szervezetekkel folytatott beszélgetések során azonosítottuk, és igyekeztünk minél konkrétabban megfogalmazni, hogyan lehet elkerülni őket. Mind a 10 téma részletesebb kidolgozásra került – ha valaki szeretne alaposabban elmélyedi bennük, a megfelelő hivatkozásra kattintva megteheti (angol nyelven).
#1: Helytelen elképzelés a digitális átalakulásról
H.G. Wells szavait idézve: „A legkisebb ellenállás útja a vereség útja”. Nem szabad, hogy a digitális átalakulási projekt keretében csak magának a technológiának a kedvéért vezessenek be új megoldásokat. Ez rossz elképzelés. Szükség van valamiféle üzleti indokra, relevanciára – amit aztán az egész vállalat magáévá tesz és támogat.
#2: A siker titka
Walt Disney egyszer azt mondta: „Minden feladatom közül az volt a legfontosabb, hogy összehangoljam és adott célra összpontosítsam a nekünk dolgozó tehetséges munkatársak erőfeszítéseit.” Bármilyen projektről is legyen szó, mindig előre meg kell határozni a célt. Nagyon világosan meg kell fogalmazni, milyen jellegű átalakulást szeretne elérni az ember. Ezután egy szinttel lejjebb lehet lépni, és be lehet határolni a mérhető célokat és az elérni kívánt megtérülést, hogy tudjuk, mikor dolgoztunk sikeresen – hiszen ezek a mérhető üzleti eredmények.
#3: A sikerhez fontos, hogy gyorsan el tudjunk engedni dolgokat és merjünk hibázni: ám mégse tegyük ezt túl gyorsan
A siker a gyors hibákból születik. A digitális átalakulási projekt mindig egy folyamat. Ne féljen megkérdőjelezni és valós időben korrigálni a projektet, ugyanakkor ne nyilvánítson semmit elhamarkodottan kudarcnak, ha valójában csak a megvalósítás akadozik. Ezzel együtt tartsa nyitva a szemét, és figyeljen oda a figyelmeztető jelekre. Ha a koncepcióteszteléskor (proof of concept) nem sikerül megoldani egy kis méretben definiált problémát, vágja el a szálakat, vonja le a tanulságot, és lépjen tovább.
#4: Ne legyenek túlzott elvárásai a digitalizációval kapcsolatban
A cím minden elmond: ne bátortalanodjon el mások hangzatos digitalizálási projektjei hallatán. Vegye szemügyre még egyszer a megoldani kívánt problémákat. Biztosan lehet az Ön által használt technológiát is optimalizálni, vagy ki lehet aknázni néhány egyszerű projekt integrálásának előnyeit. A digitalizálás valóban mindenkié.
#5: Gondoskodjon az érintett szervezeti egységek együttműködéséről, és tegyen mindenkit érdekeltté az átalakulásban
Akár a méheknél a kaptárban, a digitális átalakulás sikeréhez is több üzleti funkció együttműködése szükséges. Mindenkinek ki kell vennie a részét a feladatokból, hogy a vállalat egésze sikeres legyen. Csak úgy lehet átfogó szemléletre szert tenni, ha minden terület támogatja a digitális projektet. Így közös siker lesz a digitális átalakulás.
#6: A digitális átalakulási projekteknél nem mindig működik az alulról felfelé építkező szemlélet
Az átalakulás nem valósítható meg alulról felfelé építkezve. Ehelyett a teljes cég stratégiai eredményeit átfogó, holisztikus, összvállalati megközelítésre van szükség.
#7: Maradjon a realitás talaján – ne nyilvánítsa túl korán sikeresnek a digitalizációt!
Ha sikeresen létrehozott egy online portált vagy beállított egy új online folyamatot, még ne tekintse végrehajtottnak a digitális átalakulást. Hogyan automatizálja az adatgyűjtést és elemzi a gyűjtött adatokat? A Fujitsunál csak akkor beszélünk sikerről, amikor az ügyfeleink valódi, gyakorlati előnyökről számolnak be a végponttól-végpontig terjedő digitális átalakulásnak köszönhetően, és amikor megvalósították a digitalizációt elindító üzleti célokat.
#8: Elköteleződés a legfelsőbb szintig
A híres kosárlabdázó, Michael Jordan szavait idézve: „tehetséggel meg lehet nyerni egy meccset, de a bajnokság megnyeréséhez csapatmunkára és intelligenciára van szükség”. A hatékony megvalósításhoz egészen a legfelsőbb szintig elkötelezetté kell tenni a munkatársakat a digitális átalakulás iránt. Így megakadályozható az egyes területek elszigetelődése egymástól, a szervezet minden szintjén kiaknázhatók az előnyök, és a cég elindulhat a valódi digitális működés felé. Kérjen visszajelzést minden területtől, és vigye őket az igazgatóség elé. Így lehet az átalakulás valóban az összvállalati csoportmunka eredménye.
#9: Szüretelje le a könnyen elérhető gyümölcsöket
„Addig kell a nehéz dolgokat megoldani, amíg még könnyűek, és végrehajtani a nagy feladatokat, amíg még kicsik. Az ezer mérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik” – fogalmazott Lao-Ce, az ókori kínai filozófus és író.
A könnyen elérhető gyümölcsökre odafigyelve a szervezetek gyorsan megoldhatják a munkavállalóikat érintő problémákat. Az előnyöket teljes egészében persze csak akkor tudják kiaknázni, amikor a probléma megoldását egy végponttól végpontig terjedő digitális átalakulás részeként vezetik be.
#10: Higgyen benne!
„Semmi esély arra, hogy az iPhone valaha is jelentős piaci részesedést szerezzen. Semmi esély” – hangzott a Microsoft egykor vezérigazgatója, Steve Ballmer híres kijelentése 2007-ben.
Ha a fejlődés élvonalában akarunk haladni, fontos, hogy mindenki higgyen a digitális átalakulás jövőbeni előnyeiben, és magáénak érezze a stratégiát. Hiszen a szervezetépítéshez csapatra van szükség, ahhoz pedig, hogy minden a kívánt mederben haladjon, jövőképre.
Fujitsu Magyarország