Fujitsu Hungary

Hogyan építsünk intelligens adatvezérelt vállalatot?

2021. március 25. - Fujitsu Hungary

Main visual : Building a data-driven intelligent enterprise

Rohan Desouza

Hát nem bámulatos, hogy az idők során kiderül: bizonyos dolgok egyszerűen összetartoznak, és olyan irányokba fejlődnek, hogy előbb-utóbb találkoznak egymással? Az ember rájuk néz, és az az érzése, hogy ez nem is lehetne másként. Az ilyen típusú konvergencia az élet minden területére jellemző – a biológiára, a kultúrára, a matematikára és a technológiára. Az adatvezérelt intelligens vállalatokra is. Így forrt össze egymással az adatvezérelt intelligens vállalat (1980-as/90-es években született) fogalma, a mindenütt jelen lévő internet és több más fontos technológia, köztük az 1950-es évektől eredeztethető mesterséges intelligencia. Olyan ökoszisztéma jött ezzel létre, amely a hálózat peremétől kezdve a középpontjában működő adatközponton keresztül a felhőig, mindent lefed, és gondoskodik róla, hogy az emberi intellektus hozzájusson ahhoz a táplálékhoz, amelyre napjainkban szüksége van – jobban, mint eddig bármikor. Az emberi intellektust pedig az adatok táplálják.

A sikeres konvergencia titka

Amikor az adatokból üzleti értéket szeretnénk kinyerni, az alkalmazások és az infrastruktúra-technológia a legfontosabb kellékek. Ez különösen igaz azokra a vállalatokra és szervezetekre, amelyek üzletmenete SAP alkalmazásokra épül, és az SAP S/4HANA segítségével alakítják át folyamataikat, és törekszenek az agilisabb, gyorsabb működésre. A Fujitsu gondoskodik róla, hogy a hálózat peremétől kezdve a középpontján át a felhőig minden zökkenőmentesen működjön, gyorsan be lehessen vezetni a piacra az új termékeket, és valós idejű élményben részesüljenek az ügyfelek. Ehhez azonban először le kell küzdeni néhány akadályt.

A vállalatok előtt álló egyik legnagyobb kihívás megbirkózni az adatkörnyezet rendkívüli komplexitásával a hipercsatlakoztatott világban. A helyzetet tovább bonyolítják a heterogén környezetek, az elavult alkalmazások és folyamatok. Az ilyen problémák miatt a cégek lassabban reagálnak az ügyfelek és a partnerek igényeire, nehézkes koordinációval és döntéshozási folyamatokkal működnek, késve tudnak piacra lépni új megoldásaikkal, és csak drágán képesek konszolidálni és kinyerni a fontos információkat.

Itt lép be a képbe a Fujitsu adatvezérelt átalakítási stratégiája (data-driven transformation strategy, DDTS). Az adatalapú átalakulás alapjainak lefektetéséhez együttműködünk ügyfeleinkkel, megvizsgáljuk SAP-környezetüket, azonosítjuk a hiányosságokat, és meghatározzuk végső üzleti céljaikat. A következő lépésben olyan adatarchitektúrát hozunk létre, amely hatékony adatkezelést biztosít – a hálózat peremén, középpontjában és a felhőben. A képletben a hatékony adatvédelmet és rendelkezésre állást biztosító megoldásoknak is fontos szerep jut (ezek nélkülözhetetlenek az üzleti sikerhez a hipercsatlakoztatott világban). Kiaknázzuk az adattudomány előnyeit, és olyan technológiákat vezetünk be (pl. mesterséges intelligenciát és fejlett analitikát), amelyek hozzáadott értéket teremtenek a vállalat számára.

Bevált gyakorlatra épülő szemlélet az SAP-környezetek felkészítéséhez a hibrid felhőre

Ön hogyan képzeli el az adatvezérelt intelligens vállalattá váláshoz vezető utat? Kétségkívül az lenne a legjobb, ha minél gyorsabban haladhatna rajta. Ezért dolgoztuk ki „Megfelelő felhőt a megfelelő feladathoz” koncepciónkat, amely számos nemzetközi projekt tapasztalatait hasznosítja. A hibrid felhő kiépítésével kapcsolatos tanácsadás keretében világosan meghatározott mérföldkövekkel segítjük ügyfeleinket céljuk elérésében. A kifejezetten SAP-megoldásokhoz kínált, hardversemleges FUJITSU SystemInspection szolgáltatással részletesen elemezzük a teljes SAP-környezetet. Ez a szolgáltatás holisztikus képet ad a környezet teljesítményéről és kihasználtságáról. Az elemzésbe az SAP HANA és más partnerkörnyezetek kis bevonhatók. Megmutatjuk, hogyan lehet megtakarítani a beruházási költségek egy részét és mérsékelni a kockázatot, az adatbiztonság és a megfelelés erősítése mellett. A lehetőségek maradéktalan kiaknázása érdekében FUJITSU PRIMEFLEX for SAP Environments integrált rendszerünket használjuk, partnereink SAP-specifikus bővítőmoduljaival kiegészítve. SAP-tanúsított HCI és CI PRIMEFLEX infrastruktúráinkkal rövid időn belül ki tudjuk építeni az adott hibridfelhős SAP-stratégia szempontjából legmegfelelőbb megoldást.

Az adatok szisztematikus hasznosításával elérhető üzleti előnyök

Milyen üzleti előnyökre lehet számítani az adatvezérelt intelligens vállalattá alakulás útján? Gyakran kérdezik ezt tőlünk az ügyfelek. Ám a kérdésre nincs egységesen érvényes válasz. Számos sikeres projektünk tanúsága szerint minden vállalat jelentős előnyökre számíthat – a konkrét számok a vállalkozás jellegétől és az iparágtól függenek. Egy 16 országban 32 ezer főt foglalkoztató globális pénzügyi szolgáltatóvállalatnál például jelenleg zajlik az átállás az S/4HANA-ra. Ezzel az ügyféllel egy jelentősen tovább bővíthető privátfelhő-architektúrát állítunk üzembe. A Forrester 2020 februárjában végzett vizsgálata szerint a projekttől komoly előnyök várhatók: 87%-os beruházásmegtérülés, 60%-kal nagyobb agilitás és 50%-os hatékonyságjavulás.

Az ilyen eredmények bizonyítják, hogy az Ön vállalkozását is érdemes adatvezérelt intelligens vállalattá alakítani. Mi pedig készen állunk arra, hogy megtervezzük Önnek az ehhez vezető legrövidebb útvonalat.

Alakítsuk együtt adatvezérelt intelligens vállalata jövőjét! Ha többre kíváncsi, nézze meg vadonatúj videónkat: https://youtu.be/QmSm7K4Rvrc

A bejegyzés trackback címe:

https://fujitsuhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr4516479530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása